200 millió dollárt hozott a Vasember 3 az első hétvégén


-A A+

Csaknem 200 millió dolláros nemzetközi bevétellel debütált hétvégén a Vasember 3 című film, amelynek észak-amerikai premierje május 3-án lesz.

A Robert Downey Jr. főszereplésével a Marvel filmstúdióban forgatott forgatott újabb Vasember-epizódot péntektől a világ 42 országában kezdték vetíteni. A jegyeladásokból vasárnapra 195,3 millió dollár folyt be. A filmet forgalmazó Disney filmstúdió rendkívül elégedetten nyilatkozott az eredményről, összehasonlítva a tavalyi Bosszúállók című kaszasikerrel, amely premier hétvégéje alatt 39 országban 185,1 millió dolláros jegybevételt hozott.

„Az ember sohasem tudja előre, meg tud-e ismételni egy olyan sikert, mint a tavalyi, de a Marvel csapat ismét rendkívüli produkciót hozott létre" – mondta Dave Hollis, a Disney forgalmazási főnöke.

A harmadik Vasember-film bemutatkozásától Észak-Amerikában is sokat várnak, az előzetes adatok szerint akár százmillió dollárra is rúghat a hétvégi jegybevétel.

Az észak-amerikai mozis toplista vezetését a péntektől vasárnapig számolt jegyeladások alapján Michael Bay Izomagyak című akcióvígjátéka vette át 20 millió dollárral. A Mark Wahlberg, Dwayne Johnson és Anthony Mackie főszereplésével készült film Tom Cruise Feledés című sci-fijét szorította le az első helyről, amely ezúttal 17,4 millió dolláros kasszával zárta a hétvégét. A lista harmadik helyén a 42 című sportdráma áll 10,7 millió dollárral.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X