Egész napos alkoholmaratonra készül több ezer diák Brüsszelben: terveik szerint június 30-án, a záróvizsgákat követően egy napon át csak alkoholos italt isznak.
Provokatív kampányba fogott a ManKind nevű szervezet: előbb színészekkel eljátszották az utcán azt, hogy egy férfi bántalmaz egy nőt, és megnézték, ki mit reagál, majd fordítottak a szerepeken, és megnézték, az utca embere mit szól ahhoz, ha a nő veri a férfit.
Brian May, a zenekar tagja megerősítette, hogy új Queen-album készül.
Alighanem az év leghülyébb tudományos eredményeit díjazó Ig Nobelre pályázik a világ leghíresebb fizikusa, Stephen Hawking.
Egy amerikai startup fejlesztette ki az eszközt, ami elég menő.
Az Adidas kedden bemutatta a miCoach nevű okosfocilabdát.
Ha mondanunk kell egy felesleges emberi szervet, tíz emberből tíz a vakbelet nevezi meg. A Duke Egyetem kutatói azonban kimutatták, hogy mégsem haszontalan szerv a vakbél, funkciója az emésztőrendszerben található baktériumokhoz köthető.
Már a románoknak is van saját Hummer-idiótája: igaz, a sztorija korántsem annyira kacifántos, mint azoké, akik alatt 2012-ben beszakadt a Balaton jege – írja a hvg.hu.
A Facebook előtérbe helyezi a személyesen megosztott tartalmakat.
Váratlan, érdekes új funkciót jelentett be népszerű, ingyen telefonálós programjához a Microsoft. A Skype Translator személyi tolmácsként közel valós időben fordít majd, amikor más nyelven beszélő emberrel társalgunk.
Egy iráni bíró beidézte Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-vezérigazgatóját, hogy válaszoljon néhány magánszemély által felvetett vádra az Instagram és Whatsapp alkalmazásokkal kapcsolatban. Nem először történt ilyen.
A brit rendőrség hétfő reggelre lekapcsolta a világ legnagyobb torrentoldalát, a Torrentz.eu-t, és a közeljövőben több fájlcserélő szájt is hasonló sorsra juthat
Összejött a pénz egy Kickstarter-projektre, amely az eddiginél jóval gyorsabb telefontöltést kínál.
Egy jó állapotban fennmaradt, legalább hétezer éves múmiát találtak Chilében régészeti tagozatos általános iskolások egy osztálykiránduláson.
Negyvennyolc éves korában meghalt a világ legkövérebbnek tartott embere. A halálakor 394 kilós, 190 cm magas Manuel Uribe Garzát vesefertőzéssel kezelték, életét az orvosok nem tudták megmenteni.
A idegenek keresésére specializálódott amerikai intézet (szerint a következő két évtizeden belül megtalálhatjuk a földönkívüli életformákat.
Bámulatos összefüggésre derült fény a zene és a jólét között: minél gazdagabb egy ország, annál több a metál.
55 személyes dolog, amit megtudhat rólunk a közösségi háló.
Letartóztattak Zilahon egy Romániában élő 58 éves német üzletembert, aki a vádak szerint szexuális kapcsolatot tartott fenn egy 14 éves szilágysági fiúval – számoltak be a hírtelevíziók.
Adótartozás miatt foglalta le az adóhatóság Danics Dórának az anyjával közös kft-ben lévő üzletrészét -tudta meg a Blikk.