Akár 8 évre is bezárhatják azt a férfit, aki felpofozott egy járdán vizelő részeget


-A A+

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a budapesti főügyészség az ellen a 35 éves férfi ellen, aki úgy megütött egy járdán vizelő ittas férfit, hogy az koponyatörést szenvedett.

Ibolya Tibor főügyész kiemelte: a tipikus és sokak által egyszerű indulati cselekménynek tartott egyszeri ütés is könnyen végződhet tragédiával, különösen, ha a sértett idős vagy ittas személy.

Tavaly szeptember 17-én a vádlott Budapest XXI. kerületében a gyermekével közlekedett, amikor felfigyelt a 75 éves, a járdán vizelő ittas férfira. Kérdőre vonta, és emiatt szóváltásba keveredtek egymással. Ennek során az apuka közepes erővel arcon ütötte az ittas férfit. Az ütés következtében a sértett hanyatt esett és feje a földhöz csapódott, amelytől életveszélyes koponyatörést és agyzúzódást szenvedett.

A vádlott a sértetthez mentőt hívott. Az idős férfit kórházba szállították, ahol szakszerű ellátást kapott, azonban a fejsérülésétől függetlenül, korábban kialakult szívproblémái miatt elhunyt.

A vádlott az ügyészség szerint életveszélyt okozó testi sértés bűntettét követte el, amiért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X