FRISSÍTVE -Tanár–diák konfliktus: késelés történt egy győri iskolában


-A A+

Késelés történt egy győri iskolában, sajtóinformációk szerint egy diák szúrt meg egy tanárt csütörtök délben. FRISSÍTVE: a támadó osztálytársai is megszólaltak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt írta, a sérültet a mentők kórházba vitték, az elkövetőt elfogták.

A Kisalföld információja szerint egy diák egy tanórán késelt meg egy tanárt. A tanításnak vége, minden diákot hazaküldtek – írták.

Az MTI tudósítója úgy tudja, a késelés a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában történt, az intézmény előtt több rendőrségi jármű is áll.Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy egy 17 éves fiú késelt meg egy 51 éves tanárnőt. Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, jelenleg megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell - ismertette.

FRISSÍTÉS: A támadó osztálytársai mentették meg a tanár életét

Az M1 aktuális csatornának a tizedikes diák osztálytársai azt mondták, hogy a késelő zárkózott és lobbanékony természetű. Azt mondta nekik, azért szúrta le a nőt, mert nem szerette, ahogyan tanított.

A támadót osztálytársai fegyverezték le, az ő közbeavatkozásuknak köszönhető, hogy a pedagógust nem szúrta halálra - hangzott el az M1-en.

Egy névtelenül nyilatkozó osztálytárs azt hangsúlyozta a televíziónak, hogy a 17 éves fiú egyszer csak odament a tanárnőhöz fizikaórán, mondván, mutatni akar valamit a füzetében, majd egy 12 centiméteres késsel többször megszúrta őt. A pedagógus sikítva a földre esett, ekkor több diák felsegítette, kivezette a teremből, és amint lehetett, hívta a mentőket.

A késelő beült a tanári székbe, és ott megvárta a rendőrök érkezését - mondta névtelenül az egyik osztálytárs.

(Nyitókép forrása: kisalfold.hu)








EZT OLVASTA MÁR?

X