Halálos balesetek sorozata történt a napokban Háromszéken


-A A+

Az elmúlt napokban három súlyos közúti baleset történt a Kovászna megyét Brassó-Bákó irányban átszelő, forgalmas 11-es országúton.

A balesetek során három személy életét veszítette és nyolcan megsérültek. Csütörtökön reggel, Kökösnél, az országúton lévő gyalogátjárón gázoltak halálra. A rendőrséget reggel hét órakor riasztották a balesethez, a nyomozók megállapították, hogy a 66 éves asszony szabályosan próbált átkelni az úttesten, amikor elgázolta őt egy autó. A mentősök minden igyekezete ellenére életét nem sikerült megmenteni. A Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a baleset miatt egy sávra terelték az autós forgalmat.

Szerdán délután ugyancsak a 11-es országúton, ezúttal Maksa község területén történt baleset, amelynek során egy szabálytalanul előző autós összeütközött egy másik járművel. Ebben a balesetben négyen sérültek meg. A baleseti mentés miatt a forgalom órákig akadozott.

Egy nappal ezt megelőzően, kedden hajnalban, ugyancsak Maksa területén történt halálos baleset, amikor egy személygépkocsi és egy kisbusz ütközött. A rendőrség szerint a kisautó áttért a szembejövő sávra és szembeütközött a busszal, amelyben hatan utaztak. A balesetben életét veszítette a személygépkocsi vezetője és utasa, a kisbuszban utazók közül négyen megsérültek.

Háromszéken az elmúlt napokban rendszeres volt a sűrű ködképződés, illetve az úttest is csúszós volt, amit sok autós nem vett figyelembe. 








EZT OLVASTA MÁR?

X