Fiatalkorú fegyveres rablókat fogtak el Budapesten


-A A+

Fegyveresen elkövetett rablás miatt fogtak el a rendőrök két 16 éves, két 14 éves és egy 15 éves fiút a fővárosban - közölte a rendőrség pénteken honlapján.

A közlemény szerint december 11-én este a XI. kerületben fogtak el egy 16 éves és egy 14 éves fiút, akik a Minerva utcában követtek egy férfit, majd egy gázriasztó fegyverrel megfenyegették, értékeit követelték és egy lövést is leadtak; a támadásban nem sérült meg senki. A nyomozók a két fiút a helyszínen elfogták, egyiküknél megtalálták a gázriasztó fegyvert is.

A két fiatalt bevitték a rendőrségre, ahol elmondták, hogy korábban is követtek el rablásokat, és volt még három társuk is. A támadásokat mindig más és más csoportban követték el, egyedül az egyik 14 éves fiú az, aki minden rablásban részt vett. A nyomozók a csapat harmadik tagját - egy 15 éves fiút - zuglói otthonában, a negyedik fiút - egy 16 éves középiskolást -, egy újbudai lakásban fogták el, a csapat ötödik tagját, egy 14 éves fiút az iskolából állították elő.

A nyomozás során kiderült, hogy az öt fiatal pár hónapja ismeri egymást. A fiúk kivétel nélkül rendezett körülmények között élnek, a szüleik dolgoznak, egyikük édesapja például sebész egy fővárosi kórházban. A gimnazisták közül az egyik fiatal egyházi iskola tanulója

A nyomozás során kiderült, az öt fiú arcát maszkkal eltakarva - november 7. és december 11. között - nyolc alkalommal tizenegy ember sérelmére követett el rablást Újbudán és a Gellért-hegyen. A rablások során több mint 120 ezer forintot, egy mobiltelefont és egy hangfalat vettek el áldozataiktól.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a fiúkat fegyveresen elkövetett rablás bűntette, fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérlete, valamint fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.








EZT OLVASTA MÁR?

X