Droggal kereskedő bűnbandára csapott le a DIICOT


-A A+

Több mint 33 kilogramm heroint foglalt le a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) drogkereskedelemmel gyanúsított személyeknél végzett házkutatások nyomán. A lefoglalt áru feketepiaci értéke több mint egymillió euró.

A DIICOT hétfői közleménye szerint a négy gyanúsítottból álló bűnbanda jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedett, kizárólag bizalmi embereik bevonásával. Az ügyészek azt állítják, a gyanúsítottak nagy mennyiségű drogot készültek áruba bocsátani Románia, illetve más európai országok területén. 

Az árut a feltételezések szerint egy török állampolgártól szerezték be, és egy részét egy bukaresti elhagyott épületben, másik részét két gyanúsított Temes megyei lakhelyén tárolták. 

Pénteken öt házkutatást tartottak az ügyben, amelyek során lefoglaltak 33,5 kg, 50 százalékos tisztaságú heroint, amelynek feketepiaci értéke egymillió euró, továbbá öt mobiltelefont, 1 950 eurót és 9 800 lejt – számolt be a DIICOT. A gyanúsítottak közül kettőt harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek, kettő házi őrizetbe került.

(Címlapi illusztráció forrása: Román Rendőrség)








EZT OLVASTA MÁR?

X