Háromszék: nem sikerült eltussolni az ittasan balesetező rendőr ügyét


-A A+

Öt személy megsérült abban a balesetben, amelyet részegen okozott egy háromszéki vezető beosztású rendőr, akinek a beosztottai ráadásul megpróbálták eltussolni az ügyet, hogy főnökük ne legyen felelősségre vonható. A rendőr és cinkosai ellen vádat emeltek.

A Kovászna Megyei Korrupcióellenes Igazgatóság (SJA) tájékoztatása szerint a rendőrtiszt által okozott baleset még áprilisban történt, a nyomozás lezártával most a Brassó Megyei Törvényszék ügyészsége emelt vádat a közlekedési rendőrség egyik vezetője ellen: testi sértés okozásával és közokirat-hamisításra való felbujtással gyanúsítják.

Két közlekedési rendőr ellen az elkövető jogtalan előnyökhöz való juttatása és közokirat-hamisítás gyanújával indult bűnvádi eljárás.

A SJA hétfői közleménye szerint a háromszéki közlekedésrendészet egyik parancsnoka idén április 20-án, éjjel 1 órakor ittasan vezette autóját, amikor átsodródott a szembejövő sávra és frontálisan ütközött egy másik járművel: a balesetben 5 személy megsérült. A korrupcióellenes nyomozók szerint a balesetnél két közlekedési rendőr helyszínelt, ám parancsnokuk és annak felesége felbujtására megpróbálták olyan módon beállítani a baleset részleteit, hogy a rendőrtiszt ne legyen felelősségre vonható.

Egyrészt a közlekedésrendészet parancsnokát nem szondáztatták meg, és nem vettek tőle vért az alkoholszint megállapítása érdekében, továbbá nem azonosították az esetleges szemtanúkat és nem vették jegyzőkönyvbe azok nyilatkozatait. Megállapították azt is, hogy a helyszínelő rendőrök valótlanul írták bele a jegyzőkönyvbe azt, hogy a balesetet okozó autót a rendőr felesége vezette, és tudatosan nem vették jegyzőkönyvbe a helyszínen talált bizonyítékokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X