Telefonon beszélhetett vezetés közben a halálos balesetet okozó volt miniszter


-A A+

A nyomozók feltételezése szerint telefonon beszélt vezetés közben Daniel Chițoiu volt pénzügyminiszter, és emiatt sodródott át autója a szembejövő sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival. A 82 éves vétlen sofőr és 76 éves felesége a helyszínen, illetve a kórházba szállítás után meghalt, 71 éves utasuk súlyosan megsérült.

A baleset december 26-án, karácsony másodnapján, csütörtökön történt a 7-es számú országút Argeș megyei szakaszán. Szemtanúk szerint a második Ponta-kormány volt pénzügyminisztere és miniszterelnökhelyettese telefonon beszélt vezetés közben, ami szigorúan tilos, a román bulvársajtó szerint pedig megpróbálták úgy beállítani, mintha a vétlen sofőr tért volna át a szemközti sávba, de a térfigyelő kamerák felvételeinek nyilvánosságra kerülése után nem lehetett eltussolni az ügyet.

A politikus kórházban van, és állítólag ez idáig nem volt kihallgatható állapotban. A nyomozók azután közölték, hogy január elseje után kihallgatásnak vetik alá, hogy a sajtóban és a közösségi oldalakon olyan fotók jelentek meg, amelyek szerint Chițoiu egyedül jár-kel az intézményben. Az orvosok szerint borda- és szegycsonttörést szenvedett.

(Nyitókép: A csütörtöki baleset helyszíne | Fotó: Digi24)








EZT OLVASTA MÁR?

X