Sámánszertartások miatt vádat emeltek a titkosszolgálat egykori vezetője ellen


-A A+

Bíróság elé állítja a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) a korábbi belügyi titkosszolgálat (DIPI) egyik volt vezetőjét. Gelu Olteant azzal vádolják, hogy élettársával, Vanessa Youness-szel, illetve egy brit állampolgárral, Thomas Lishmannal közösen sámánszertartásokat szerveztek, amelyeken a résztvevők az Amazonas vidékén élő törzsek által használt, hallucinációt előidéző főzeteket fogyasztottak.

A DIICOT többek között szervezett bűnözői csoport létrehozása, magas kockázatú drogoknak az országba való behozatala, ezekkel való kereskedelem és mérgező anyagokkal való kereskedelem miatt emelt vádat Gelu Oltean, Vanessa Youness és Thomas Lishman ellen.

Az ügyészek szerint 2017-től 2019 decemberéig a három vádlott Romániában, továbbá Spanyolországban, Hollandiában, Franciaországban és Mexikóban összehangoltan fellépő szervezett bűnözői struktúrát működtetett, tetemes anyagi haszonra téve szert illegális drogügyletekkel.

A vádirat értelmében a brit állampolgár olyan összejöveteleket tervezett tartani tavaly december 13-a és 15-e között Vanessa Youness közbenjárásával, amelyeken az Amazonas vidéki népi gyógyászatban használt főzetet, a hallucinogén hatású dimetiltriptamint tartalmazó ayahuascát is fogyasztottak. Az ilyen főzetek a megengedettnél nagyobb mennyiségű arzént, alumíniumot és higanyt tartalmaznak, ezért mérgezőek is. A szeánsz helyszínéül Vanessa Youness Dâmboviţa megyei klinikáját szemelték ki. A résztvevőknek 550, illetve 1100 eurót kellett fizetniük belépőként, attól függően, hogy egy- vagy kétágyas szobában kértek szállást. Eredetileg háromnaposra tervezték a tevékenységet, de csak a december 13-i alkalomra került sor, mert ezt követően lecsaptak rájuk a nyomozó hatóságok.

Az ügyészek szerint az ilyen jellegű szeánszokat - amelyekből húszat tartottak 2019-ben - Thomas Lishman vezette, Vanessa Youness közreműködésével. Utóbbi kezdeményezte a szervezett bűnbanda létesítését, élettársa, Gelu Oltean pedig támogatta ebben, az ő feladata volt a törvényesség látszatát kelteni e tevékenységek kapcsán - áll a vádiratban.

Az ügyet a Dâmboviţa megyei törvényszék tárgyalja. 








EZT OLVASTA MÁR?

X