A hatgyerekes Angelina Jolie mindkét mellét levetette


-A A+

Angelina Jolie felfedte, hogy kettős emlőeltávolításon esett át, hogy megelőzzék a mell- és petefészekrák kialakulásának kockázatát.A 37 éves amerikai színésznő és társa, Brad Pitt a The New York Times amerikai napilap keddi számában közölte, hogy azért volt szükség a műtétre, mert olyan hibás gént találtak nála, amely növeli a rák kialakulásának lehetőségét.

Az orvosok úgy becsülték, hogy 87 százalék az esélye a mellrák, és 50 százalék a petefészekrák kialakulására. "Úgy döntöttem, hogy megelőzésként annyira minimalizálom ezt a kockázatot, amennyire csak lehet" - magyarázta Jolie. A beavatkozás folyamata februárban kezdődött és április végére fejeződött be - tette hozzá.

Angelina Jolie édesanyja egy évtizeden át harcolt a rákkal, mielőtt 56 éves korában meghalt.

Biztosítani akarta a gyerekeit arról, hogy ugyanez a betegség őt nem fogja elvenni tőlük - mondta a színésznő. Hozzátette, hogy a BRCA1 hibás gént hordozza, amely jelentősen növeli a mellrák és a petefészekrák kialakulásának kockázatát. Miután megtudta, hogy mivel nézhet szembe, úgy döntött, hogy aláveti magát a kettős melleltávolítás kilenc héten át tartó átfogó sebészi eljárásának - közölte a többgyermekes édesanya.

Jolie méltatta partnerének, Brad Pittnek a szeretetét és támogatását az egész folyamat során.

"Minden nőt, de különösen azokat, akiknek családjában előfordult a mell- vagy petefészekrák, arra akarok bátorítani, hogy tájékozódjon, és keresse azokat orvosokat, akik segíteni tudnak, és hozzák meg az információkon alapuló döntésüket" - tanácsolta.

Angelina Jolie-nak és Brad Pittnek három saját gyermeke van, hármat pedig örökbe fogadott.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X