Mellei után petefészkeit is eltávolítaná Angelina Jolie


-A A+

Alig esett túl a kettős melleltávolításon, most még egy nehéz műtét mellett döntött Angelina Jolie. E szerint készen áll a következő komoly beavatkozásra: a petefészekrák megelőzésére mindkét petefészkét kiveteti, ha az újabb génvizsgálat azt igazolja, hogy 50 százalékos esélye van a betegség kialakulásának.

Orvosai azt tanácsolták, hogy ha az operáció mellett dönt, akkor arra mindenképpen 40 éves kora előtt szánja rá magát. Jolie természetesen tisztában van azzal, hogy a műtétet követően már soha többé nem szülhet. Angelina azonban erre már rég rábólintott, hiszen három vér szerinti és három örökbe fogadott gyermeket nevel: a 6 éves Shiloh-t, a 4 éves ikerpárt Knox-ot and Vivienne-t, a 11 évese Madoxot, a 9 éves Paxot és a 8 éves Zaharát.

A legendás televíziós műsorvezető Barbara Walters saját sztárműsorában, a View-ban azonnal reagált Jolie új bejelentésére. Ő maga ugyanis mindkét petefészkét eltávolítatta, miután testvére petefészekrákban hunyt el.

"Ez nem olyan, mint a melleltávolíttatás, hiszen az emberek ezt nem látják. De döntés, amelyet meg kell hozni a megelőzés miatt." Jolie kettős masztektómiájára április végén került sor, a petefészek eltávolíttató műtétet még megelőzi egy újabb génvizsgálat.








EZT OLVASTA MÁR?

X