Kiszámítható, ki lesz a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál győztese


-A A+

Grafikonokkal és statisztikai számításokkal demonstrálta egy BBC által idézett szakértő azt, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján mely országok szavaznak leginkább a másikra az Eurovíziós Dalfesztiválon. A szakember, aki egy évtizede tanulmányozza a voksolást, még azt is meg tudta jósolni, ennek alapján melyik állam nyeri az idei, malmői versenyt.

Komoly kutatási területté vált az Eurovíziós Dalversenyek szavazásainak tanulmányozása, az idei malmői verseny döntője előtt most például a BBC idézett erről egy szakembert, Derek Gatherert, aki már tíz éve figyeli, hogyan szavaznak egymásra az államok.

Bár a seregszemlét azért hívták életre az 1950-es években, hogy közelebb hozza egymáshoz az európai országokat a II. világháború után, ma már a tévénézőkben is felmerül a sanda gyanú, hogy nem kiegyensúlyozottak a szavazási minták.

A szavazást ugyan a közelmúltban átalakították, már a zsűri és a nézők voksai együttesen számítanak, de a szakértő szerint ez sem vetett véget annak a gyakorlatnak, hogy a különféle földrajzi régiókban - vagy akár nagy távolságokat áthidalva - gyakran egymásra szavazzanak bizonyos országok.

Az eurovíziós szavazásokon a 18. századi francia tudósról elnevezett, 1-12 pontos skálával operáló Borda-rendszert alkalmazzák. Gatherer egy számítógépes szimulációs rendszerben dolgozta fel az elmúlt évek voksolási trendjeit, a BBC videójában pedig egy grafikonon mutatta be, hogy mely országok között létezhet statisztikailag jelentős szavazási minta.

Ezek szerint néhány országnak sok összeköttetése van más országokkal. Ez a kapcsolat lehet egyirányú, például Németország esetében, ahol gyakran szavaznak Törökországra és Görögországra, de fordítva ez már nem igaz, azaz e két államból nem mindig jut szavazat a német előadónak. Ugyanígy Spanyolországból meg Olaszországból is várhatók szavazatok a román versenyző javára az ott dolgozó románoktól, és valószínűleg Magyarország versenyzőjére fognak szavazni sokan Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, Délvidékről, de fordítva ez nem áll.   

A kétirányú kapcsolat - azaz a szavazatcsere - többek között a skandináv országok blokkjában jellemző, de jelen van az egykori Szovjetunió korábbi államainak csoportjában is. Azt a szakértő sem tudta megfejteni, hogy eredetileg hogyan és miért alakultak ki e kapcsolatok.

Arra viszont saját számításai alapján választ talált, hogy melyik ország nyerheti a 2013-as dalversenyt. A malmői nyertes Gatherer szerint Oroszország lesz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X