Gyilkossággal vádolják a leszúrt kilencéves aradi gyerek anyját


-A A+

Gyilkosság vádjával bűnvádi eljárás indult az április 21-re virradó éjszaka holtan talált aradi 9 éves kisfiú anyja ellen, miután az ügyészek korábban in rem (a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárást indítottak az ügyben.

Ruxandra Tarcea, az aradi ügyészség szóvivője hétfőn elmondta: a nőt, aki megpróbált öngyilkos lenni, miután a feltételezés szerint elkövette tettét, az intenzív osztályról átvitték a pszichiátriára. „Folytatódik a nyomozás, a nőt átszállították a pszichiátriára, kivizsgálásra, amely több napig eltarthat. Egyelőre nem lehetett kihallgatni, orvosi felügyelet alatt áll” – mondta Tarcea.

Április 21-re virradó éjszaka egy 9 éves gyermek holttestét találták meg egy aradi lakásban. Mellette anyja eszméletlenül feküdt, a jelek szerint mindkettejük testén késszúrások okozták a sérüléseket. Az eszméletlen asszonyt és a gyermeket a nő férje találta meg, amikor hazaért. A rendőrség másnap reggel kikérdezte a tömbház lakóit, akik úgy nyilatkoztak, hogy semmiféle gyanús hangot nem hallottak az áldozatok lakásából kiszűrődni, csak amikor a férj hazatért, és elkezdett segítségért kiabálni.

A férfi kiabálására egyik szomszédasszony hívta az 112-es segélykérő számot, közölve, hogy öntudatlan állapotban találták a szomszédban lakó asszonyt és gyermekét, testükön késszúrások nyomaival. A helyszínre kiszálló mentősök a gyermek esetében már csak a halál bekövetkeztét tudták megállapítani. A 44 éves anyát kórházba szállították. Az ügyészek először in rem kivizsgálást indítottak az ügyben. A nyomozók a múlt heti nyilatkozata szerint a nő megpróbálta átvágni a nyaki verőerét, a gyermek halálát pedig késszúrás okozta.

(Nyitókép: Helyszínelés a gyilkosság után | Fotó: aradon.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X