Szentként ábrázolták az orvosokat a reklámpannókon, kiakadt az ortodox egyház


-A A+

Hideget és meleget is kapott Wanda Hutira illusztrációsorozata, amely különböző vallások ikonográfiai elemeit felhasználva szentként ábrázolta az orvosokat egy bukaresti reklámkampányban. A román ortodox egyház hivatalosan is elítélte a művész koncepcióját, írja a Libertatea.

A kültéri reklámpannókon látható illusztrációk a McCann reklámügynökség felkérésére készültek egy nemzetközi kampány részeként, amelynek az üzenete az, hogy a társadalom szuperhősökként tekint a járvány idején helytálló egészségügyi alkalmazottakra.

 

Wanda Hutira az orvosokat a képregény és a keresztény, hindu, illetve buddhista ikonográfia elemeit ötvözve csodálatos lényekként ábrázolta, akiknek glóriája van, az ikonokra jellemző módon tartják a kezüket, vagy például több kezük van, mint a hindu isteneknek.

Az alkotó szerint az altruizmus, önmaguk veszélybe sodrása mások megmentéséért az, ami közös az orvosokban és a történelem során szentté avatott személyekben. Wanda Hutira hangsúlyozta, hogy több vallás ikonográfiai elemeit használta, és azt is elmondta, hogy az orvosoktól pozitív visszajelzéseket kapott, van, akinek ezek a plakátok segítenek abban, hogy minden nap újrakezdjék a munkát.

Az illusztrációk igencsak megosztották a bukarestieket. A fővárosi önkormányzat tanácsosa a „senkit sem egítő” kampány leállítását kérte. Vasile Bănescu, a román ortodox patriarchátus szóvivője szerint pedig szentként ábrázolni az orvosokat blaszfémia, és az orvosokat is sérti. Az illusztrációsorozat „a keresztény ikonográfia vizuális bántalmazása”, „a műveletlenségből és a kereszténységet csak karikírozni képes utálatos ideológiából fakadó rossz ízlés jele” – nyilatkozta a Libertateának.

A lap megkereste a bukaresti római katolikus főegyházmegye képviselőjét is, Șerban Tarciziu azt nyilatkozta, hogy a katolikus egyház nem fogalmazott meg hivatalos álláspontot az illusztrációk kapcsán, de ő személyesen értékeli, hogy több vallás vizuális nyelvén fejeznek ki egy szép gondolatot.








EZT OLVASTA MÁR?

X