Bíróság kötelezte egy holland nagymamát unokái képének törlésére a közösségi oldalakról


-A A+

Egy holland nagymamát az unokáiról készült, közösségi oldalakra felöltött képeinek törlésére kötelezte a bíróság.

A döntés szerint a nőnek a Facebookról és a Pinterestről is törölnie kell az unokáit ábrázoló, a szülők engedélye nélkül posztolt képeket. Az ügy azt követően került bíróság elé, hogy a nagymama és lánya nem tudták rendezni a vitát. A gyerekek anyja többször kérte a nagymamától, hogy törölje a közzétett felvételeket. A bíró úgy döntött, hogy az ügy az Erópai Unió általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) hatálya alá tartozik. Az egyik szakértő szerint a döntés tükrözi az "Európai Bíróság évek óta képviselt álláspontját".

A GDPR nem vonatkozik adatok "pusztán személyes" vagy "otthoni" felhasználására, de ez a kitétel jelen esetre nem érvényes, mivel a fényképek közösségi oldalakon való nyilvánossá tételével azok széles közönség számára váltak elérhetővé. "A Facebook esetében nem zárható ki a közzétett fotók terjesztésének lehetősége, valamint az, hogy végül harmadik fél kezébe jutnak" - áll a határozatban.

A nőnek el kell távolítania a képeket a közösségi oldalakról, vagy napi 50 eurós, legfeljebb összesen ezer eurós pénzbüntetést kell fizetnie. Amennyiben újabb képeket közöl a gyerekekről, naponta plusz 50 euróval növekszik a büntetése.

"Úgy vélem, a döntés sok embert meg fog lepni, akik valószínűleg nem gondolkodnak túl sokat, mielőtt posztolják vagy tweetelik képeiket" - idézi Neil Brown brit jogászt a BBC.com.








EZT OLVASTA MÁR?

X