Forgalmi és jogosítvány nélkül, térdig begipszelve vezetett egy sofőr


-A A+

Az edelényi rendőrök előállították egy sofőrt, aki forgalomból kivont autóval, érvényes vezetői engedély, valamint kötelező felelősségbiztosítás nélkül vezetett, úgy, hogy az egyik lába térdig be volt gipszelve.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden azt közölte a police.hu honlapon, hogy az autóst Szendrőládon állították meg. Kiderült, hogy a férfi hamis ukrán vezetői engedélyt adott át nekik.

A gumiabroncsok is annyira kopottak voltak, hogy az a biztonságos közlekedést veszélyeztette - tették hozzá. A hatóság a szabálysértőt 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és 170 ezer forint pénzbírsággal sújtotta.

A tiszaderzsi férfi a rendőröknek azt mondta, hogy soha nem járt Ukrajnában, a jogosítványa pedig hamis, ezért az edelényi kapitányság közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt is vizsgálatot folytat.








EZT OLVASTA MÁR?

X