Megölte és felgyújtotta ismerősét négy resicabányai tinédzser


-A A+

Őrizetbe vett a resicabányai rendőrség négy 16 és 17 éves helybeli kamaszt, akik a gyanú szerint megölték egy 29 éves ismerősüket, és a holttesttől úgy próbáltak megszabadulni, hogy felgyújtották azt a kunyhót, amelyben elrejtették.

A rendőrséget azért hívták az egyik lakótelep szélén lévő elhagyott hajlékhoz a tűzoltók, mert egy elszenesedett holttestet találtak az épületben, amelynek oltásához riasztották őket a környéken lakók. Kezdetben azt hitték, egy hajléktalan gyújtotta fel óvatlanságból az egy helyiségből álló épületet, de a tetemen külsérelmi nyomokat fedeztek fel, ez keltette fel a gyanút.

A nyomozás során kiderült, hogy a helybeliek ismerték az áldozatot, aki olykor itallal és cigarettával kínálta a környékbeli tinédzsereket. Ezt történt a négy fiúval is, ám a közös italozás nézeteltéréssé majd verekedéssé fajult, amelynek hevében a fiatalok halálra verték idősebb társukat. Hogy a gyanút eltereljék, néhány ruhadarabját eldobálták a Berzava partján, mintha a folyóba fulladt volna, a holttestet pedig a lakótelep szélén lévő elhagyott viskóba rejtették el, amit felgyújtottak, abban a reményben, hogy senki sem fedezi már fel a tetemet.

A kamaszokat a rendőrök otthonról, a mit sem sejtő szülők döbbenetétől kísérve vitték el, és a kihallgatás során beismerték tettüket. A végzetes ütést mérő tinédzsert gyilkossággal, a többieket súlyos testi sértéssel és bűnrészességgel vádolják.

A Krassó-Szörény megye székhelyén lakók szerint a lakótelepen, ahol a borzalom történt, régóta baj van a közbiztonsággal, rendőrjárőrt szinte sosem látni a környéken.








EZT OLVASTA MÁR?

X