Fiatal nő vesztette életét az Arad megyei balesetben


-A A+

Egy személy meghalt, további négy pedig megsérült szerda este az Arad megyei Újszentanna és Zimándújfalu közötti autóbalesetben.

A megyei rendőrfőkapitányság tájékoztatása szerint a helyszínelők megállapították, hogy a balesetet egy 46 éves nő okozta, akik Szentanna felé haladva előzésbe kezdett, majd amikor észrevette a szemből jövő autót, hirtelen jobbra rántotta a kormányt, de ettől a gépkocsi elkezdett szlalomozni, átsodródott a szemközti sávba, és összeütközött a szabályosan közlekedő másik autóval.

A vétkes sofőr válltöréssel megúszta a balesetet, viszont 31 éves utasa, egy másik nő életét vesztette – pedig mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, de már nem tudták újraéleszteni.

A másik autó sofőrje és két utasa (32 és 45 év közötti férfiak) könnyebben megsérültek.

A gépjárművezetőket megszondáztatták, de a műszer szerint nem voltak ittasak; a rendőrség gondatlanságból okozott emberölés és testi sértés miatt indított eljárást.








EZT OLVASTA MÁR?

X