Egyszerre küzdöttek vízzel és tűzzel az aradi katasztrófaelhárítók
FRISSÍTVE: Viharos széllel kísért felhőszakadás csapott le csütörtök este Aradra és a környező településekre. Ítéletidő tombolt Temes és Krassó-Szörény megyében is.
A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a megyeszékhelyen két személygépkocsi rongálódott meg a rájuk dőlt fák miatt, ezenkívül két házból is vizet kellett kiszivattyúzniuk. Szintén be kellett vetni a pompákat a forgalmasnak számító – az autópálya-felhajtó felé vezető – Cocorilor utcán, ahol a csatornák nem bírták elnyelni a nagy mennyiségű csapadékot, emiatt leállt az autós és a villamosforgalom.
Nagyiratos határában a vihar által letört faágaktól kellett megszabadítaniuk az úttestet a tűzoltóknak, Temesekeresztesen pedig egy égő ház oltásához hívták ki őket.
O seară la Detașamentul de Pompieri Arad. Misiuni de evacuare apă, îndepărtarea de arbori de pe autoturisme și străzi,...
Közzétette: ISU ARAD – 2020. július 2., csütörtök
Arad mikelakai városrészében is volt egy tűzeset, a vihartól függetlenül: az egyik közlekedési vállalat autóbusza gyulladt ki feltehetően műszaki hiba miatt, de utasok már nem voltak a járművön, így senki sem sérült meg.
A Bánságban is ítéletidő volt
Krassó-Szörény megyében Zsidovin és Gertenyes településeken hat gazdaság került víz alá, Boksánbánya vízművénél a gépházat öntötte el a víz. Az 57-es országút egy kidőlt fa miatt egy ideig járhatatlan volt.
Temes megyében több közintézményt, többek közt az Ifjúsági Házat, a Victor Babeş járványkórházat és a Bega-szülészetet, valamint számos magánlakást is elárasztott az esővíz. A tűzoltóknak három kidőlt fát is el kellett távolítaniuk. A károk elhárításán 250 tűzoltó dolgozott az éjszaka folyamán, a temesvári katasztrófavédelem csapatait a buziásfürdői, a dettai és lugosi tűzoltók segítették munkájukban – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
- 33121 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33124 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33124 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33125 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33126 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33127 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni