Folytatódik a rejtélyes elefántpusztulás Botswanában


-A A+

Újabb és újabb elpusztult elefántokat találtak Botswanában, az ország északnyugati részén lévő Seronga és Eretsha falvak térségében mostanáig összesen 281 tetemre bukkantak – közölte a vadvédelmi és nemzeti parkokért felelős minisztérium képviselője.

A botswanai hatóságok széles körű vizsgálatokat végeznek annak kiderítésére, mi végezhetett a több száz elefánttal. A legtöbb tetemet Seronga és a környező falvak közelében találták, de egy kétnapos kutatás eredményeként kiderült, hogy vannak elhullott állatok a namíbiai határ közelében, az északi oldalon is. A tisztázatlan elhullások egy 8000 négyzetkilométeres területen koncentrálódnak, ez a régió mintegy 18 ezer elefánt otthona.

„Eltávolítottuk és összegyűjtöttük 62 állat 122 tülkét, két tetemnek csak egy-egy tülke volt” – mondta Seronga faluban tartott pénteki sajtótájékoztatóján a minisztérium főállatorvosa.

A vadvédelmi hatóságok képviselői elmondták, hogy megérkeztek a korábbi mintákból származó, az állatok pusztulásának okát kereső laboratóriumi vizsgálatok eredményei Zimbabwéből. Ezeket azonban addig nem közlik, amíg nem jön meg a többi teszteredmény Dél-Afrikából ezen a héten. Az adatokat ekkor egyeztetik, és ha mindkét vizsgálat ugyanarra jutott, akkor vonhatják le a következtetéseket.

Április vége óta tart az elefántok rejtélyes pusztulása Botswanában, az Okavango folyó deltájának vidékén. Egyes korábbi jelentések 350-et meghaladó elhullásról szóltak, a hatóságok azonban végül 281 elefánt halálát igazolták eddig.

A brit székhelyű National Park Rescue munkatársa, Niall McCann a BBC-nek elmondta, hogy először május elején értesítették a hatóságot, amely ezután légi felderítést végzett a delta fölött. „A háromórás repülés alatt 169 tetemet láttak, ami rendkívül nagy szám. Egy hónappal később egy újabb kutatás még több elhullott állatot talált. A szárazságot leszámítva nem volt még olyan esemény, ahol ennyi elefánt pusztult volna el” – magyarázta.

„Az általunk megfigyelt élő elefántok egy része gyengének, fásultnak és lesoványodottnak tűnt. Néhányuk zavarodottnak látszott, nehézkesen járt, a részleges bénultság jeleit mutatta vagy sántított” – írta jelentésében az Elephants without Borders (EWB) nevű szervezet, amely május elején végzett légi felderítést a régióban. Mike Chase, a szervezet vezetője szerint az egyik elefánt például körbe-körbe sétált és képtelen volt irányt változtatni, noha a társai próbáltak segíteni neki.

Májusban a hatóságok kizárták, hogy orvvadászok állnának a tömeges pusztulás hátterében, mivel a tülköket nem távolították el. Ha pedig a bűnözők ciánt használtak volna, attól nem csak elefántok hullottak volna el.

A botswanai kormány felvette a kapcsolatot a szomszédos Zimbabwével, Angolával, Namíbiával és Zambiával is, ezekben az országokban azonban nem tapasztaltak hasonló elefántpusztulást.

Afrika elefántpopulációja hanyatlik az orvvadászat miatt, ám Botswanában, amely a kontinensen élő elefántok csaknem egyharmadának ad otthont, az 1990-es évek vége óta 80 ezerről 130 ezerre nőtt az állatok száma. Néhány gazdálkodó számára az elefántok csak kellemetlenséget jelentenek, mivel gyakran elpusztítják a termést. 







EZT OLVASTA MÁR?

X