Felnőtt tartalom!
Nem vagyok 18 éves
Elmúltam 18 éves

Kiugrott a harmadikról két kisgyerek, hogy megmeneküljenek a tűztől


-A A+

A franciaországi Grenoble városában hétfőn kiugrott a harmadik emeletről két kisgyerek, hogy megmeneküljenek a lakástűztől. Csodával határos módon nem sérültek meg – írja az Origo.

Az interneten terjedő videofelvételen látható, hogy két kisgyerek kiugrik a harmadik emeletről. Szerencsére a járókelőkből összeállt kisebb csoport elkapta őket. A 3 és 10 éves gyerekek a Fox News szerint füstmérgezéssel megúszták az esetet.

A videón látható, hogy a harmadik emeleti lakáshoz tartozó erkély lángokban áll, az ablakból pedig, ahonnan ömlik ki a sűrű fekete füst, egy kisgyereket lógatnak ki. A gyereket ezután elengedik, és a járókelőkből álló csoport elkapja.

 

Ezután a másik – vélhetően az idősebb gyerek – kiül az ablak szélére, majd némi biztatás után a háttérben hallható sikítások közepette ő is kiugrik.

A cikk szerint a két kicsi különösebb sérülés nélkül megúszta a legalább 12 méteres zuhanást, füstmérgezést szenvedtek. Azok közül pedig, akik segítettek elkapni a gyerekeket két embernek eltört a karja.








EZT OLVASTA MÁR?

X