Körfűrésszel levágta a kezét egy nő, hogy pénzt kapjon a biztosítójától


-A A+

Két éves börtönbüntetésre ítélt pénteken a bíróság egy szlovén nőt, aki a nagy összegű biztosítás reményében levágta egy körfűrésszel a bal kezét.

Az AFP hírét idéző Hotnews portál szerint Julija Adlesic a férjével ötölte ki a tervet, akit három év börtönre ítéltek. Ha nem derült volna fény a csalásra, a házaspár egy összegben 380 ezer euró biztosítást kap, illetve havi 3000 eurót a nő élete végéig több biztosítási társaságtól, amelyekkel előzetesen szerződést kötöttek.

Julija Adlesic csuklóból vágta le a bal kézfejét egy körfűrésszel. Férjével kórházba mentek, ahol azt mondták, hogy kertészkedés közben baleset történt, de a levágott kezet otthon hagyták. A bíróság szerint pont azért, hogy biztosak legyenek abban, hogy a nő maradandó károsodást szenved.

A rendőrség azonban a helyszínen megtalálta a kezet és sikerült azt visszavarrni. Az ügyészség szerint az is az előre kitervelt szándékot bizonyítja, hogy Adlesic férje napokkal korábban az interneten arra keresett rá, hogy hogyan működik a kézprotézis.

A per során Julija Adlesic ártatlannak vallotta magát és azt mondta, hogy senki sem akar fogyatékkal élni, az ő fiatalsága is tönkrement.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X