Több mint hetven éve eltűnt madárfaj egyik példánya jelent meg Romániában


-A A+

Romániából a második világháborút követően eltűnt a fakó keselyű, most ennek a fajnak egy példányát gondozzák az egyik Maros megyei erre szakosodott központban – közölte a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

A fiatal madarat az ország nyugati felében kimerülve találták és fogták be az Alsó Maros Ártér Natúrpark munkatársai. A hétvégén került a Vet Point Vest állatorvosi rendelőbe, majd a marosvásárhelyi Vets4Wild-hoz. Szerencsére a madáron nem mutatkoznak külső sérülések vagy másfajta baleset nyomai. A lábadozó fakó keselyű most egy speciális röpdébe került, ahol remélhetőleg hamarosan rendbe jön. Étvágya szerencsére kitűnő – jegyzik meg.

Ez a madárfaj a második világháború végén eltűnt az országból, feltehetően a vadászat, mérgezés és az intenzívebbé váló mezőgazdaság miatt. Elhullott állatokat fogyaszt, dögevőként fontos egészségügyi szerepet tölt be.

Három métert is elérő fesztávú szárnyaival óriási távokra képes kóborolni. A madártani szakemberek feltételezései szerint ez a fiatal madár élelmet keresve vetődött felénk Szerbiából, ahol az Uvac természetvédelmi terület neves az ott költő fakó keselyűkről és egyéb fajokról. De az is lehetséges, hogy Románia területére Bulgáriából érkezett, ahol a Green Balkans Egyesület futtat évek óta keselyű visszatelepítési programokat.

A Milvus Csoport közölte, remélik, hogy a közeljövőben nálunk is megtelepednek ezek a gyönyörű madarak, még mielőtt teljesen elfelednénk őket.








EZT OLVASTA MÁR?

X