Ismét botrányos ügyekbe keveredett a nagyváradi milliomos, Viorel Micula fia
Krimibe illő, de nagyon is valódi történeteket mutatott be a G4media román hírportál, amikor arról számolt be, hogy bűnvádi eljárást indított a Bihar Megyei Törvényszéki Ügyészség Victor Micula, a közismert nagyváradi milliomos, az European Drinks társtulajdonosa, Viorel Micula fia és további négy nagyváradi rendőr ellen.
A Bihoreanul hetilap online kiadása kedden pedig már arról számolt be, hogy a hatalmas médiavisszhangot kiváltó ügy nyomán a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el a városi rendőrségnél az ügy kivizsgálására. Az kérdéses, hogy miért csak most, miközben a megyei ügyészség már két éve nyomoz az ügyben, amelynek részletei úgy kerültek nyilvánosságra, hogy a G4media kérdéseire válaszolt a törvényszék.
A kicsapongó életmódot folytató Victor Micula ügyeivel időről időre hangos a Bihar megyei, sőt alkalomadtán az országos sajtó is. A most napvilágra került elképesztő történet még 2018 novemberében kezdődött, amikor a milliomos ifjú értesítette a rendőrséget, hogy egyik riválisa vélhetően ittasan ült autóba.
A gyanúsított ellenőrzésekor és megmotozásakor azonban már maga Victor Micula is részt vett, sőt hivatalos rendőrkabátot és maszkot is viselt. Mindezt úgy tehette meg, hogy az egyik, ellenőrzést végző rendőr maga adta oda rendőrkabátját a feljelentőnek, aki – hogy ne ismerjék fel – még rendőrségi maszkot húzott rá.
Egy másik eset, amely most megkérdőjelezi a bizalmas adatok szakszerű hatósági kezelésének mindennemű illúzióját, a fentebbi történések előtt mintegy fél esztendővel, még 2018 márciusának végén történt egy éjszaka.
Ekkor a mágnás Viorel Micula fia Félixfürdő irányából haladt Nagyvárad felé, és a forgalomban összetűzésbe keveredett egy másik sofőrrel, akit üldözni kezdett. A sofőr Victor Micula elől bemenekült egy benzinkúthoz, ahol a tehetős fiatalember folytatta ámokfutását és ütlegelni kezdte az autó motorháztetejét. A megriadt sofőr értesítette a rendőrséget, majd pedig egy óvatlan pillanatban sikerült kereket oldania Micula elől.
A történet itt véget is érhetne, de tovább bonyolódott. Victor Micula is értesítette az egyik rendőr barátját, és együtt kezdték el keresni a másik autóst. A milliomos és rendőr cimborája bementek a Nagyváradi Városi Rendőrségre, annak is egy olyan részlegére, ahol kívülállóknak nincsen keresnivalójuk, ugyanis itt felügyelik a városban telepített térfigyelő kamerák felvételeit.
Victor Miculának azonban még ez sem volt elég, rendőr barátai segítségével, sőt egyikőjük felhasználónevével és kódjával beléphetett a rendőrség és a belügyminisztérium adatbázisába is, hogy megkeresse a férfit, akivel a forgalomban összetűzésbe került.
A G4mediának küldött ügyészségi válaszból azonban kiderül, Victor Micula nem is csak ekkor egyszer lépett be a bizalmas személyes és személyi adatokat tartalmazó titkosított adatbázisba, hanem ugyanazzal a felhasználónévvel és kóddal ezt többször is megtette az ezt követő időszakban.
A Bihar megyei ügyészség a fentiek alapján indított bűnvádi eljárást Victor Micula és további négy nagyváradi rendőr, Camelia Ile, Ovidiu Vaida, Alin Zanca și Claudiu Rengle ellen, akiket tiltott adatokhoz való hozzáférés segítésével, bizalmas és titkos személyi adatok kiadásával, hivatali visszaéléssel és bűnpártolással gyanúsítanak.
- 33194 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33197 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33197 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33198 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33199 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33200 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni