Eltiltották a vegyes házasságtól az oroszországi muzulmánokat


-A A+

Eltiltotta a más vallások híveivel való házasságkötéstől Mohamed próféta tanainak oroszországi követőit az ország muzulmán vallástudósainak tanácsa - közölte kedden az Interfax hírügynökség

A „könyv népeire”, vagyis a zsidókra és a keresztényekre is vonatkozó tilalom alóli kivételre csak egyedi esetekben adhat külön engedélyt a helyi mufti. Keresztény jövendőbeli esetében a jóváhagyás csak akkor lehetséges, ha a reménybeli házastárs Jézust Mohameddel egyenrangú isteni küldöttnek fogadja el, és ha követi a Korán előírásait. A fatva (vallásjogi döntvény) szerzői okfejtésükben rámutattak: az egymáshoz olyan közel álló személyek esetében, mint a házastársak, rendkívül fontos, hogy közös értékeik legyenek az életben.

Roman Szilantyjev iszlámkutató, a Moszkvai Állami Nyelvészeti Egyetem professzora az Interfaxnak erre reagálva elmondta, hogy a szunnita iszlámnak négy jogi iskolája van, amelyek közül három tiltja a felekezetközi házasságot, ám Oroszországban éppen a negyedik, a hanafita a legelterjedtebb, amely ebből a szempontból megengedő. Ez a szakértő szerint problémákat fog felvetni, mert több ismert oroszországi közéleti muszlim személyiség, köztük ismert politikusok, más vallásbeli házastársat választottak maguknak. Úgy vélekedett, hogy a fatva nem mondhat ellen az iskolák egyikének. Az ulémák rendelkezését ahhoz hasonlította, mintha az orosz ortodox egyház próbálná magának kisajátítani a jogot, hogy az összes keresztény hívő nevében lépjen fel.

A muszlimok aránya Oroszországban a Pew Forum 2017-es felmérése szerint 10 százalék volt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X