Átverte osztrák fogvatartóit, kereket oldott a román bűnöző


-A A+

Három napja keresik az osztrák rendőrök azt a 27 éves román férfit, aki egy részleteiben kidolgozott terv alapján szökött meg a Sankt Pölten-i börtönből - írja a heute.at című osztrák lap.

A 27 éves Nicu O. a Sankt Pölten-i börtönben várta, hogy az osztrák hatóságok kiadják Romániának, ahol több éves börtönbüntetését töltötte volna le számos, Németországban elkövetett törvénytelenségéért. Szombaton este „véletlenül” megvágta a kezét, így a börtönőrök a helyi egyetemi kórházba szállították, hogy ellássák sérülését.

Itt - miután ellátták sérülését - a börtönőrök pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva futásnak eredt, és beugrott a kórház előtt rá várakozó Dacia márkájú személygépkocsiba, amiben három bűntársa - két román és egy horvát állampolgár - is tartózkodott. Az egyik őr lövéseket adott le a kocsi irányába, de nem tudta megakadályozni a szökést. 

A négy fős társaság később kettévált, és két taxival folytatták útjukat. Az egyik taxisofőrnek sikerült riadóztatnia a rendőrséget, amely a Bécs felé tartó A1-es autópályán állította meg a taxikat. A szökevény nem volt egyik járműben sem, viszont bűntársait, egy 21 éves horvát, valamint egy 26 és egy 40 éves román állampolgárt őrizetbe vették. KIhallgatásuk során viszont semmilyen információt nem voltak hajlandóak elárulni Nicu O.-ról, aki továbbra is szökésben van.

Az osztrák hatóságok kedden a lakosság segítségét a román férfi kézre kerítése érdekében. 

(Cimlapi illusztráció: pexels.com)








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X