Kannibál lehetett a gyilkossággal gyanúsított berlini tanár
Kannibalizmusra utaló jeleket tárt fel a nyomozás egy feltételezett gyilkosság ügyében Berlinben - jelentette pénteken a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) német regionális közszolgálati médiatársaság.
A beszámoló szerint a kannibalizmus gyanúját az áldozat maradványaiként azonosított csontok vizsgálatának eredményeire alapozzák - közölte az MTI. A csontokra kutyasétáltatás közben bukkantak rá helyiek egy erdőben a kelet-berlini Pankow kerület Buch nevű negyedében november 8-án.
A feltételezett elkövetőt szerdán fogták el ugyancsak pankowi lakásában. Az előzetes letartóztatásba helyezett 41 éves férfi szexuális indíttatásból gyilkolhatta meg áldozatát, egy 44 éves férfit - mondta a nyomozást vezető ügyész az RBB-nek. Az áldozatot szeptember 5-én késő este látták utoljára, Pankow közelében. Lakótársai be is jelentették eltűnését.
A feltételezett elkövető, egy tanár lakásához nyomkereső kutyák segítségével jutottak el. A férfi internetadatai azt mutatják, hogy érdeklődött a kannibalizmus iránt. Egy rendőrségi forrás a BZ-nek elmondta: kannibalizmusra utal a többi között az áldozat egyik teljesen lecsupaszított lábszárcsontja.
- 33122 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33124 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33124 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33126 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33127 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33127 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni