Hangrobbanás keltett riadalmat Háromszéken
Egy hangsebességet átlépő vadászrepülőgép által okozott óriási hangrobbanás ijesztette meg szerdán a háromszékieket.
A detonációszerű hangot szinte az egész megyében lehetett hallani, hiszen erről egyaránt beszámoltak sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi fültanúk is. Kovászna város és Páké környékén volt a legerősebb a robbanás hangja, ahol a lökéshullámtól az épületek is megremegtek.
Az ijedt háromszékiek egy ideig csak találgatni tudták a robbanás forrását. A hatóságok gyors és pontos tájékoztatása hiányában olyan feltételezések is megjelentek, miszerint Kovászna környékén a levegőben felrobbant egy távirányítású katonai repülőgép.
Szerda estére Radu Stroe, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a bejelentések nyomán vizsgálódtak, és azt állapították meg, hogy nem történt semmilyen incidens, a zaj forrását nem sikerült azonosítani. A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint Kovászna környékén egy F16-os vadászrepülőgép végzett gyakorló repülést.
A szuperszonikus, vagyis a hangsebességnél is gyorsabban haladó repülő kísérőjelensége a földön hallható hangrobbanás, ami a hirtelen nyomásváltozástól lép fel. A pilóta ezt a hangot nem hallja, de a földön annál inkább észlelhető.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni