Alig temették el Maradonát, máris van, aki a kihantolását követeli


-A A+

Alig temették el Diego Maradonát, egy 19 éves fiú máris a kihantolását követeli, ugyanis be akarja bizonyítani, hogy a legendás futballista a vér szerinti apja. Az ügyet a Maradona halálának körülményeivel kapcsolatban indított ügyészségi eljárás keretében vizsgálhatják.

Az ügyészség azért indított vizsgálatot Maradona halálával kapcsolatban, mert az a gyanújuk, hogy az őt kezelő orvosok és ápolók nem viselték megfelelően a gondját a halálát megelőzően.

A most nyilvánosság elé lépő fiú, aki a futballista kihantolását kéri, mát hat éve szeretné bebizonyítani, hogy Maradona az apja, azonban a legendás sportoló életében nem volt hajlandó alávetni magát az apasági tesztnek.

Maradonának hivatalosan öt gyermeke van, akiknek négy különböző nő az anyjuk, ugyanakkor hat másik törvénytelen gyermeket is magáénak nyilvánított tavaly, utóbbiak mind Kubában élnek.

Az argentin sajtó többször cikkezett arról, hogy arra számítanak, amint elindul az örökösödési procedúra, még többen jelentkeznek, akik Maradona leszármazottjának tartják magukat. Az azonban még mindig nem tisztázott, hogy mekkora vagyont is hagyott maga után a futballsztár.

Egyes feltételezések szerint 75-100 millió dolláros vagyonnal rendelkezett, emellett hat ingatlan és több drága autó állt a tulajdonában. Van azonban olyan barátja is a legendának, aki szerint Maradona szegényen halt meg, mert túlköltekezte magát, és a körülötte élők kizsákmányolták.

(Címlapkép: Agerpres/EPA)








EZT OLVASTA MÁR?

X