Ellen Page Oscar-jelölt kanadai színész bejelentette, hogy transznemű


-A A+

Ellen Page Oscar-jelölt kanadai színész, az Eredet, az X-Men-filmek és a Juno sztárja bejelentette, hogy transznemű.

A közösségi médiában már Elliot Page néven osztotta meg a hírt kedden, melyet többek között a The Hollywood Reporter is idézett.

 

„Sziasztok, barátaim, meg szeretném veletek osztani, hogy transz vagyok, a nevem Elliot. Boldog vagyok, hogy most leírom. Hogy itt vagyok. Hogy megérkeztem az életemnek erre a helyére. Túláradó hálát érzek mindazon hihetetlen emberek iránt, akik ezen a hosszú úton támogattak” – írta a színész.

A 33 éves művész transzneműnek írja le magát, aki nem bináris, vagyis nemi identitása se női, se férfi.

A kanadai tévészereplések után a Cukorfalat című thriller volt az első jelentős filmszerepe 2005-ben, a következő évben játszott az X-Men - Az ellenállás végében. Jason Reitman filmje, a Juno hozta el neki az Oscar-jelölést 2006-ban, később fontos szerepet kapott Christopher Nolan Eredetében. Rendezőként tavaly debütált.

2014-ben egy konferencián elmondott beszédében jelentette be, hogy leszbikus.

(Címlapi fotó forrása: Twitter/kniightshade)








EZT OLVASTA MÁR?

X