Baleseteket okoztak a csúszós utak Hargita és Maros megyében
Több alkalommal be kellett avatkozniuk közúti baleset miatt a keddi nap folyamán a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) munkatársainak, valamint a SMURD mentőegységeinek Hargita és Maros megyében. A hatóságok ismét felhívták a figyelmet, hogy a csúszós utak miatt vezessünk óvatosan.
A műszaki mentőalakulat munkatársainak kellett kiszabadítaniuk egy felborult autó 64 éves utasát kedden délután egy Bélbor melletti balesetet követően. A személygépkocsiba szorult utast a helyszínen elsősegélyben részesítették, majd a maroshévízi kórházba szállították kivizsgálás céljából. Rajta kívül ketten utaztak a járműben, a 31 éves sofőr és egy 1 és fél éves gyermek ki tudtak szállni, ők sértetlenül úszták meg a belesetet.
A SMURD mentőegységei további három közlekedési baleset miatt kellett beavatkozzanak a keddi napon. A E 578 jelzésű európai főúton Salamás község közelében, valamint a DJ 137-es számú főúton Mezőhát községben közúti balesethez riasztották a hatóságokat. Mindkét helyszínen elsősegélyben részesítették az áldozatokat, akik elutasították a kórházba szállítást. Csíkszeredában a Müller László utcában egy 87 éves nőt sodort el egy autó, az áldozatot ebben az esetben kórházba szállították.
A téliesre fordul időjárás miatt a hatóságok fokozottan felhívják a sofőrök figyelmét, hogy óvatosan vezessenek, és legyenek tekintettel a csúszós útviszonyokra.
(Címlapfotó: ISU Harghita)
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni