Vizsgálódik az ügyészség a rendőr által meglőtt férfi ügyében
Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított eljárást a Botoşani megyei ügyészség annak a férfinak az ügyében, akit meglőttek csütörtökön a rendőrök, miután nem állt meg autójával a jelzéseikre.
Valeriu Chihaia megyei főügyész szerint megvizsgálják a halál pontos okát, és a rendőrök esetleges bűnösségének mértékét is. Azt mondta: az első ellenőrzések azt mutatják, hogy a rendőrök szabályszerűen jártak el.
Mint arról beszámoltunk, egy rendőr meglőtt egy férfit csütörtökön, miután az nem volt hajlandó megállítani autóját az őt követő rendőrségi gépkocsi jelzéseire. Az eset a Botoşani megyei Flămânzi településen történt.
Delia Neniscu rendőrségi szóvivő ismertette, a Iaşi megyei rendőrség munkatársai jelentették Flămânzi településen járőröző kollégáiknak, hogy üldözőbe vettek egy autót, amelyiknek a vezetője nem állt meg a rendőri jelzésre. Azt feltételezték, hogy ittas állapotban van, és veszélyt jelenthet a forgalomban résztvevőkre.
Három rendőrautó indult a férfi nyomába a város területén, a gépkocsivezető azonban nem állt meg, sőt, megkísérelt belehajtani az egyik rendőrautóba, amelyiknek az utolsó pillanatban sikerült elkerülnie az ütközést. A rendőrök figyelmeztető lövéseket adtak le, előbb a levegőbe lőttek, majd az autó kerekeire – számolt be a szóvivő.
A lövések a jármű vezetőjét is megsebesítették, és autójával lesodródott az útról. A rendőrök elsősegélyben részesítették és mentőt hívtak a helyszínre, de nem tudták újraéleszteni a 34 éves fiatalembert.
(Címlapi illusztráció forrása: Monitor de Botosani)
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni