Rettegnek Alföldi Róberttől az X-Faktor versenyzői


-A A+

A Blikk szerint még el sem kezdődött az X-Faktor új szériája, de Alföldi Róberttől máris mindenki retteg a meghallgatáson. A Nemzeti Színház volt igazgatója ugyanis kemény bírának bizonyul, és nem riad vissza attól hogy megmondja a véleményét egy-egy produkcióról.

Bennfentesek szerint Alföldi egyszerűen lezavarja a színpadról azt, aki szerinte nem odavaló és egyáltalán nem fukarkodik a kritikákkal. Olyan is volt, aki sírva jött ki a meghallgatásról. Alföldi egyébként már előre megmondta a Fókuszban, hogy igazi tehetségeket keres, és csak az fogja érdekelni, hogy hat-e rá a versenyző.

Alföldi az Indexnek adott interjújában elmondta, nem ismertséget vár az X-Faktortól hiszen az már megvan neki, hanem azért vállalta el a mentori szerepet, mert szeretne fiatalokkal dolgozni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X