Nehezebb leszokni a mentolos cigiről


-A A+

Eloszlatták a tévhitet, mely szerint a mentolos cigaretta mérgezőbb lenne, mint más dohánytermék, ellenben megerősítették: valóban „rosszabb” a mentolos, mert könnyebb rászokni és nehezebb lemondani róla.

A mentolos cigi elsősorban a fiatalok számára, különösen a kezdő dohányosoknak vonzó az íze miatt. A mentol ugyanis hűsít, emellett érzéstelenít is, így enyhíti a füst érdességét – állítja az amerikai élelmiszer- és gyógyszer-ellenőrzési hatóság (FDA).

A közelmúltban publikált jelentésből kiderült, bár a mentolos cigi valóban nagyobb egészségügyi kockázatot jelent – ugyanis nehezebb róla leszokni –, nem mérgezőbb, mint az ízesítetlen változat, épp ezért a hivatal nem javasolja sem a betiltását, sem a forgalmának korlátozását.

A mentolos cigit behatóbban vizsgáló tanulmányból egyébként többek között kiderül, hogy aki ilyent szív, a függőség erősebb jeleit mutathatja: a fogyasztók között sokan vannak azok, akik ébredés után öt perccel már rágyújtanak.

A dohányzásellenes csoportok szerint az FDA elég adattal rendelkezik ahhoz, hogy betiltsa a mentolos cigarettát. „A tiltás további késleltetése egyszerűen azt jelenti, hogy a mentolos dohányáru még több betegséget és halált okozhat, különösen a fiatalok és az afroamerikaiak körében, akik aránytalanul nagyobb mennyiséget vásárolnak belőle" - jelentette ki David Dobbins, a Legacy dohányzáskutató és egészségvédelmi szervezet vezetője.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X