Hamarosan após lesz Orbán Viktor miniszterelnök


-A A+

Szeptember elején férjhez megy Orbán Viktor legidősebb lánya, Ráhel. A 24 éves hölgy kezét a 27 éves Tiborcz István kérte meg, a miniszterelnök pedig áldását adta a frigyre - tudta meg a Blikk. A lap szerint mindkét családnál lázas tempóban folynak az előkészületek a menyegzőre, amelyre ugyan sok vendéget elhívnak, a sajtó számára nem lesz nyilvános.

A Blikk a fiatalok egyik ismerősére hivatkozva azt írja: Ráhel és István hat éve ismerte meg egymást Felcsúton, egy húsvéti összejövetelen. Tavaly nyáron a fiú először Ráheltől kérdezte meg, hogy hozzá menne-e feleségül. Miután a lány igent mondott, az édesapjától kérte meg Ráhel kezét, és Orbán boldogan fogadja családjába a fiatalembert. A lap szerint az eljegyzési gyűrű a fiú meglepetése volt, az esküvői gyűrűt már közösen választották ki. A lány legjobb barátnője lesz az esküvői tanú.

Az esküvő helyszínén nem sokat tanakodtak, hiszen mindkét családban hagyomány a lakodalmat a családi háznál tartani - írja a Blikk. "István szüleinek tanyája ideális helyszín egy igazi falusi lagzi megtartására. Nem díszvacsora lesz, inkább trakta, de az hajnalig. Úgy tervezik, még másnap is tart a mulatság. A koszorúslányok kiválasztása sem volt kérdés, Ráhel három húga viszi majd a fátylat" - olvasható a lapban, amelyben megszólalt az örömapa is.

„Az embernek, ha van lánya, bizony nem örül, amikor elviszik őt a háztól. Ilyenkor az apák szomorúak, ez a dolguk. De persze ennél sokkal fontosabb az ember gyerekének a boldogsága. És persze hogy elengedjük a gyerekeinket, és velük örülünk” – mondta a Blikknek a kormányfő hozzátéve, hogy unoka érkezéséről egyelőre nincs tudomása. "Ez a bejelentés még hátravan, s azt hiszem, nekem mellbevágóbb lesz, mint az esküvőé. Még fiatal, életerős emberként gondolok magamra, furcsa lesz, ha egyszer csak nagypapának szólítanak" – fűzte hozzá.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X