A bíróság szerint egy kisfiú nem lehet Megváltó


-A A+

„Ő nem a Megváltó, csak egy kisfiú” – indokolta egy Tennessee-i bírónő az ítéletét, amelyben Megváltóról Martinra változtatta egy hét hónapos kisfiú nevét, írja az Independent alapján az Index. „Azt a nevet egyvalaki érdemelte ki, és azt az embert Jézus Krisztusnak hívták” – mondta a bírónő.

A fiú szülei azért fordultak a Cocke megyei törvényszékhez, mert nem tudtak megegyezni a gyerek utónevéről. A bíró úgy ítélt, hogy a gyerek neve Martin DeShawn McCullough legyen, amelyben mindkét szülő neve benne van, viszont nem szerepel benne a Megváltó név.

Az apa azt mondta, hogy az ítélet sokkolta őt, mivel nem azért akarta Megváltónak nevezni a gyerekét, mert az Istent jelent, hanem azért, mert egyedinek tartja a nevet és tetszik neki, ahogy a név passzol a másik két gyerekének nevéhez, akiket Micah-nak és Masonnek hívnak.

„Nem gondoltam volna, hogy egy bíró vallási nézetei miatt kell majd megváltoztatni a gyerekem nevét” – mondta az anya, aki szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy a neki tetsző nevet válassza a gyerekének.

A bírónő arra hivatkozik, hogy a gyereknek ilyen névvel problémás lehetett volna a főleg keresztények által lakott Cocke-ban felnőni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X