Tiltott szó lett Magyarországon a „román”?


-A A+

„Úgy tűnik, hogy tiltólistára került a román szó a Fidesz-valóságban” – írta szerda délután a Comment.com.

A portál arra utal, hogy miután Orbán Viktor kormányfő székesfehérvári ünnepi beszéde előtt kihagyták a román szót egy Bartók Béla darab címéből, a köztévé egy Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével készített anyag feliratából hagyta ki a román szót, így lett a politikus a "Magyar Demokrata Szövetség" elnöke.

A székesfehérvári esetről egy olvasó számolt be az Indexnek kedden. E szerint magyar zeneszerző művét kérte a helyi önkormányzat egy helyi vonószenekartól, amely augusztus 19-én, a kihelyezett kormányülés alkalmából léphetett fel. A zenekar Orbán Viktor beszéde előtt egy tízperces betéttel próbálta színesíteni az eseményt.

„Éppen ezért elővettük Bartók Béla egy művét, a Román népi táncok címűt, gyakorlatilag az egyetlen olyat a szerző életművéből, amely vonósegyüttesre íródott és nem haladja meg egy amatőr zenekar képességeit” – írta az olvasó, aki a zenekarnak is tagja, habár hétfőn nem lépett fel.

Beszámolója szerint viszont mielőtt felléptek volna a vonósok, a felkonferálásból „a »román« szó valahogy eltűnt, maradt tehát »Bartók Béla: Népi táncok«”. A zenekar emiatt kérdőre vonta az önkormányzat kulturális ügyekért felelős egyik tisztségviselőjét is, akitől azt a magyarázatot kapták, hogy „a városvezetés nem akarta vállalni egy esetlges diplomáciai botrány kirobbanását”, ezért csonkították meg önkényesen a mű címét.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X