Magyar mester készítette a brit trónörökös bölcsőjét


-A A+

Rostás Árpád Magyar Örökség-díjas cigány restaurátor és vándorasztalos mintegy két hónap alatt faragta ki a londoni királyi címerrel és a magyarság jellemző motívumaival díszített hercegi bölcsőt, amelyet várhatóan szeptember 27-én adnak át Londonban.

Az egy méter magas és egy méter széles bölcső diófából készült. A magyarságra jellemző motívumok mellett az angol zászló és a királyi címer díszíti György trónörökös intarziás bölcsőjét – mondta Rostás Árpád.

Az állami gondozásban felnőtt vándorasztalos azt mondta, saját indíttatásból készítette el a trónörökös ágyát, amelyet ajándékul szán a hercegi párnak. Rostás Árpád azt is elmondta, hogy szeptember 26-án szentelik meg a bölcsőt, és a tervek szerint másnap az egyik spanyol lovagrend képviselőivel adják át Londonban.

Rostás Árpád dolgozott már a Vatikánban és Versailles-ban is. Párizsban a Napkirály dísztermének lépcsőjét és parkettáját újította fel.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X