Azért erőszakolta meg az újságírónőt, mert „szép volt és barátságos”


-A A+

Elfogták a hatóságok hétfőn este azt a férfit, aki egy héttel ezelőtt fényes nappal megerőszakolta Bukarestben az Europa FM újságíróját. Az esetnek nagy visszhangja volt a fővárosban, mert a tettes a járókelők szeme láttára több száz métert vonszolta magával áldozatát úgy, hogy senki nem sietett a nő segítségére.

A férfit korábban nyolc év börtönre ítélték nemi erőszak miatt, öt év után jó magaviselete miatt szabadlábra helyezték. Lakásán a rendőrök házkutatást tartottak, és megtalálták azt a ruhát, amelyet – a térfigyelő kamerák felvételei szerint – a bűncselekmény napján viselt. A tettestől DNS-mintát is vettek, ez is egyezik az áldozat testén talált nyomokból vett mintákkal.

A bizonyítékok terhe alatt a férfi kedden beismerő vallomást tett a rendőrségen. Mint mondta, azért erőszakolta meg a nőt, „mert szép volt és barátságos”.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X