Pozsony magyar vonatkozású helyszíneit feltérképező honlap indult


-A A+

Pozsony magyar vonatkozású helyszíneit, a városban működő magyar intézményeket, közösségi, kulturális és vendéglátóhelyeket térképezi fel a magyarpozsony.eu néven a napokban indult internetes honlap.

A honlap a Pozsonyi Magyar Intézet kezdeményezése alapján a Pozsonyi Kifli polgári társulás és egy pozsonyi magyar diákszervezet, a József Attila Ifjúsági Klub (JAIK), valamint a magyarországi Örökség tér Kft. szakmai partnersége és kivitelezése mellett jött létre. Az új felvidéki magyar weboldal megalkotóinak célja, hogy a honlap által segítséget nyújtsanak a Pozsonyban élő magyarok közösségi életének fejlesztéséhez, másrészt pedig áttekintést adjanak a város magyar vonzatú helyeiről a Pozsonyba érkezők számára.

"A honlap létrehozásával szerettünk volna hozzátenni valamit a magyar nyelvhasználat és a helyi magyar közösségi élet fejlesztéséhez" - mondta az MTI-nek Kollai István a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója. Rámutatott: a kezdeményezést az is indokolta, hogy Pozsonyban ma már egy mindössze 16 ezer főt számláló magyar közösség él, nem egy helyen és társadalmilag is töredezetten, ami nagyon megnehezíti a közösségi élet fejlődését.

"Ezek a helyi magyar mikroközösségek sok esetben nem is ismerik egymást és nem feltétlenül tudják azt sem, hol van például egy magyar órás vagy egy palacsintázó. Ebben is segítséget kíván nyújtani a honlap" - fejtette ki Kollai István.

A weboldal információs anyagának frissítését és bővítését jelenleg a Pozsonyi Kifli társulás tagjai végzik, elképzelésük szerint azonban a jövőben a fejlesztésbe egyre jelentősebb mértékben szeretnék bevonni a pozsonyi magyar fiatalokat és mindazokat, akik számára fontos, hogy ezen a módon is segítsék a helyi magyar közösség megmaradását, közösségi életének fejlődését.

"Szeretnénk a weboldalt a jövőben reklámbevételekből fenntartani, a távlati cél pedig az, hogy a honlap önfejlesztővé váljon, vagyis hogy arra az egyes új információkat annak látogatói is feltölthessék" - részletezte elképzeléseiket ifjabb Papp Sándor, a Pozsonyi Kifli társulás elnökségi tagja.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X