Ingyenes meglepetéskoncertet adott Paul McCartney


-A A+

A Beatles 71 esztendős egykori basszusgitárosa és dalszerzője, Sir Paul McMarney péntek délután a Covent Garden Market előtt, a Királyi Operaház tőszomszédságában, London közepén egy teherautón kialakított rögtönzött színpadon adott elő öt dalt hétfőn megjelent New Új című albumáról.

A néhai londoni központi zöldségpiacból mára csillogó, bohém - és méregdrága - szórakoztató és bevásárlónegyeddé átalakított Covent Gardenen több ezren gyűltek össze, annak ellenére, hogy az ebédidőben megrendezett minikoncertet Sir Paul alig egy órával korábban, a Twitter üzenőportálon hirdette meg.

A hatalmas üdvrivalgással fogadott ex-Beatle külön biztatta a nézőket, hogy vegyék csak elő okostelefonjaikat és nyugodtan rögzítsék az előadást. Az alig húszperces fellépés után azzal búcsúzott alkalmi közönségétől, hogy „köszönöm, ennyi volt, most pedig mindenki vissza a munkahelyére".

A New című album McCartney első, kizárólag saját dalokat tartalmazó szólóanyaga a 2007-ben megjelent Memory Almost Full óta.

A New az első hét eladási statisztikái alapján a hétvégére várhatóan a harmadik helyen lesz a brit toplistákon.

Sir Paul egy hete New Yorkot lepte meg hasonló rögtönzött koncerttel. Múlt pénteken a Times Square-en adott rövid ízelítőt az új lemezből, és fellépését akkor is a Twitteren, nem sokkal az előadás előtt tudatta a rajongókkal.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X