Kiadják Johnny Cash elveszettnek hitt dalait


-A A+

Out Among the Stars címmel Johnny Cash sosem hallott dalaiból jelenik meg új lemez tavasszal. Az új albumon szereplő számokat Billy Sherrill-lel vette fel a 2003-ban elhunyt énekes az 1980-as évek elején. A Columbia Records azonban sosem adta ki a lemezt, amelynek anyaga aztán eltűnt, miután a cég 1986-ban szakított Johnny Cash-sel. Mint kiderült, az énekes és neje, June Carter Cash tette el a felvételeket.

„Soha nem dobtak ki semmit, mindent megtartottak” – mondta a zenész pár fia, John Carter Cash. A házaspár valóban annyi minden halmozott fel, hogy az ifjabb Cash és a Legacy Recordings dokumentátorai csak tavaly bukkantak a dalokra. Az Out Among the Stars (CD-n és „bakeliten”) 2014. március 25-én jelenik meg.

A megjelenésre váró albumot Johnny Cash egy magánéletileg és szakmailag is nehéz időszakban készítette. A Columbia összehozta őt Sherrill-lel, aki inkább a pop irányába vitte a countryzenét, és távol állt tőle Cash függetlenebb világa. Sherrill és Johnny Cash a countryzene hírességeinek csarnokába szintén bevonultatott Hargus „Pig” Robbinsszal és Marty Stuarttal dolgozott együtt a soha meg nem jelent dalokon. Stuart bő harminc év múltán újra rendelkezésre állt, ismét feljátszotta részeit. A megjelenésre váró 12 szám között van egy duett Waylon Jenningsszel és kettő June Carterrel.

Az elmúlt másfél évben több projekt is indult a zenész születésének 80.,halálának 10. évfordulója alkalmából. Fia szerint az énekes mindig is magát adta. Nem változott meg akkor sem, amikor a műfajban új korszak köszöntött be. „Ez volt a popcountry, de apám nem tartozott oda” – fejtegette John Carter Cash, aki szerint ennek ellenére is nagy kincset érnek a szerzemények.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X