Csoportos nemi erőszakkal büntettek meg egy indiai nőt


-A A+

Csoportos nemi erőszakkal büntetett egy húszéves nőt az indiai Nyugat-Bengál államban egy falu vezetése, mert titokban egy más vallású férfival folytatott szerelmi viszonyt - közölte a helyi rendőrség csütörtökön. Az eset az állam székhelyétől, Kolkatától 240 kilométerre nyugatra fekvő Szubalpur településen történt. A bűnügyben 13 helyi lakost vettek őrizetbe.

A hatóságok tájékoztatása szerint az elöljáró rendkívüli falugyűlést hívott össze kedden a település főterére, hogy ítélkezzenek az előző nap leleplezett szerelmespár ügyében. Erre őket is megidézték, de a falugyűlés alatt egy-egy fához voltak kötözve.

A falu tanácsa végül olyan döntést hozott, hogy fizessenek fejenként 25 ezer rúpia, azaz mintegy 1400 lej bírságot. A fiatal nő szülei közölték, hogy nem képesek előteremteni ekkora összeget. A nő csoportos megerőszakolását ezt követően rendelték el. A történtek után a nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Indiában az elmúlt években hatalmas felháborodást váltott ki több, csoportosan elkövetett nemi erőszakcselekmény, illetve az, hogy a kormány tehetetlennek bizonyult a nők megvédésében.

A nyugat-bengáli bűncselekmény különösen felháborító amiatt, hogy azt a falu bölcseiből álló tanács rendelte el. Az ilyen tanácsok döntései jogilag nem kötelezőek Indiában, de a település közösségének akaratát fejezik ki. Aki semmibe veszik a tanács döntését, azt kitaszítják a közösségből.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X