Felcsúton vett házat tavaly a továbbra is „gyalogos” Orbán Viktor


-A A+

Felcsúton vásárolt ingatlant tavaly Orbán Viktor magyar miniszterelnök, akinek a pénteken közzétett vagyonnyilatkozatából az is kiderült, hogy csökkent a jelzáloghitelének még fennmaradó része, és hogy tavaly már nem volt bevétele könyvkiadásból.

A kormányfő honlapján közzétett vagyonnyilatkozat szerint Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Ezen túlmenően a Fidesz-elnök feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméter - közös tulajdonban lévő - belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak.

A vagyonnyilatkozatból kiderül, hogy a magyar miniszterelnök tavaly szeptemberben vásárolt ugyancsak Felcsúton egy lakóházat, amely a telekkel együtt több mint kétezer négyzetméter.

Autója továbbra sincs a kormányfőnek. A házastársával közös számlán csaknem ugyanannyi pénz van, mint egy évvel ezelőtt, amikor legutóbb nyilatkozott vagyonáról Orbán Viktor: akkor 1 millió 210 ezer forintot tüntetett fel, most 1 millió 354 ezret. Idei vagyonbevallásában már nem szerepel az az ötmillió forint takarékbetétben elhelyezett megtakarítás, amely felesége örökségéből származott, és a közös számlájukon volt.

Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része, 9,3 millió forint, ami azt jelenti, hogy egy év alatt nagyjából egymillió forinttal csökkent a tartozása.

Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette.

A miniszterelnöknek 2013-ban már nem volt jövedelme könyvkiadásból.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X