Egy ugandai bulvárlap listázta a „200 legismertebb” homoszexuálist


-A A+

Ugandában kedden egy bulvárlap közzétette az ország "200 legismertebb" homoszexuálisának listáját, egy nappal azután, hogy az államfő aláírta az azonos neműek közti kapcsolatot az eddiginél szigorúbban büntető törvényt.

A Red Pepper nevű lap "LELEPLEZETTEK!" szalagcím alatt, a címoldalán tette közzé a neveket és fényképeket tartalmazó felsorolást. A listán található egyebek mellett Uganda egyik legismertebb melegjogi aktivistája, Pepe Julian Onziema is, aki az utóbbi időben számos alkalommal figyelmeztetett arra, hogy az új törvény melegek elleni támadásokhoz vezethet. Yoweri Kaguta Museveni elnök hétfőn látta el kézjegyével azt a homoszexuálisok ellen irányuló jogszabályt, amelynek alapján a "sorozatos bűnelkövetők" akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak. A rendőrség szóvivője arról számolt be, hogy eddig nem vettek őrizetbe senkit az új törvény alapján.

Az azonos neműek közötti vonzalom már korábban is illegális volt az afrikai országban egy, a gyarmati időszakból származó törvény alapján, amely bünteti a "természet rendjével ellentétes" szexuális cselekményeket.  A homofóbia számos afrikai országban jól érezhetően jelen van. Nigéria bizonyos részein halálbüntetés is kiróható a homoszexualitás megtorlására, amennyiben azt szodómiának minősítik, Burundiban pedig 2009-ben tiltották be az azonos neműek közti kapcsolatot.

Barack Obama amerikai elnök korábban arra figyelmeztette Kampalát, hogy a "minden ugandai számára visszalépést jelentő" melegellenes jogszabály bevezetésének következményei lesznek a kétoldalú kapcsolatokra. Az ugandai kormány tisztségviselői ezután azzal vádolták Obamát, hogy megpróbálja zsarolni a kelet-afrikai országot, amely évente mintegy 400 millió dollárnyi (mintegy 90 milliárd forintnyi) segélyt kap az Egyesült Államoktól.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X