Székesfehérvár megvásárolta a Szent Korona hiteles másolatát


-A A+

Székesfehérvár városa közadakozásból megvásárolta a Metal-Art Nemesfémipari Zrt.-től a Szent Korona hiteles másolatát, amely tavaly augusztusban, a Királyi napokra érkezett a városba. Cser-Palkovics András polgármester az adásvételi szerződés ünnepélyes aláírása előtt kijelentette: a Szent Korona hiteles másolata örökre a városban marad. Úgy vélte: Horváth Károlyné ötvösművész alkotása méltó helyre került, hiszen Székesfehérvár a nemzet történelmi fővárosa. Megjegyezte: a Szent István Emlékévben a közadakozást azért indították, hogy legyen egy hiteles másolat addig, „amíg az eredeti nem kap méltó helyet a városban”.

A városvezető közölte: az alkotás teljes összege nettó 13 millió forint volt, amelyhez 156 felajánlás érkezett kétszáz forinttól egészen a Videoton Dolgozókért Alapítvány 6,5 milliós felajánlásáig. Hozzátette: pártállástól függetlenül az önkormányzati képviselők is hozzájárultak az adakozáshoz.

Bóka Viktor jegyző elmondta, hogy a Szent Korona végső helye a Városháza emeletén, az Aba Novák-pannó előtt lesz. A megfelelő elhelyezéshez széfet és dobogót készítenek.

Ángyán Balázs, a Metal-Art Nemesfémipari Zrt. vezérigazgatója kiemelte: nehéz szívvel váltak meg a másolattól, amely a magyar államiság szempontjából kiemelkedő városban méltó helyre került. Jelezte, hogy a Szent Korona „a magyar ötvösművészet több évszázados hagyományainak legjavát mutatja be”. Közölte: a tervezést követően tíz hónapig tartott az elkészítése. A korona alapját finom ezüst adja, a bevonathoz színaranyat használtak. A másfél kilogramm súlyú alkotáson 19 zománckép, nyolc ablakos zománckép látható. Összességében 80 almandin, 4 zafír, 410 gyöngy, 6 ametiszt és 1 türkiz kő díszíti.

Sinkó Ottó a legnagyobb adományozó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy a koronamásolat csak „egy történet kezdete” és a belváros felújítása után végre szebb, maradandóbb és méltóbb emlékhelye lesz Székesfehérvárnak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X