Alföldi Róbert először hivatkozik magára melegként (VIDEÓ)


-A A+

Alföldi Róbert csatlakozott a Nyitottak vagyunk kezdeményezéshez, és az erre az alkalomra készített videóban első ízben nevezi magát melegnek – számolt be az Index.

A közösségi kezdeményezéshez csatlakozók alapvető értéknek tekintik, hogy másokat csak tetteik és teljesítményük alapján ítélnek meg, tekintet nélkül életkorra, nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai, vallási vagy más meggyőződésre, és fizikai vagy egyéb adottságokra, tekintet nélkül minden másra. A Nyitottak vagyunk első közös programjaként az alapító cégek és az Index tavaly közös kamionnal mentek a Budapest Pride-ra, hogy együtt ünnepeljék a világ sokszínűségét.

Alföldi Róbert tavaly szeptemberben, Csáki Judit: Alföldi színháza – Öt nemzeti év című könyvében már beszélt másságáról, de nem úgy, mint az alábbi, a Nyitottak vagyunk számára készített videóban, amiben egy edzőtermi történetben, mintegy mellékesen jegyzi meg, hogy melegként lemenni egy edzőterembe az már megint egy plusz szorongás.

https://www.youtube.com/watch?v=2t8xVSLCuqs

A 2013-as könyv egyik fejezetében ezt mondta. „Erről a fejezetről azt gondoltam, hogy nem lesz benne a könyvben. Mert nem akarok 'szenzációs' fejezetet a Nemzetiről szóló könyvbe; semmi olyasmit, hogy 'lám-lám, végre bevallja, pedig úgyis tudtuk'. Aztán ma – 2013. május 23-án éjjel – minden máshogy van már. Először is: biztos vagyok benne, hogy nagyobb eséllyel maradhattam volna a Nemzeti igazgatója és folytathattam volna a munkát – nem állítom, hogy biztosan, csak nagyobb eséllyel –, ha rendben lennék 'családpolitikailag'. Másodszor: néhány napja buzizta le Kerényi Imre valamikori színházrendező a Nemzeti Színház általam vezetett öt évét. És ez már sok. Maradjon csak a fejezet. Akkor is, ha sokan kárörvendve olvassák, hisz 'lám-lám, ugye, megmondtuk'. Nem saját érintettségem okán jelentek meg meleg szereplők vagy erről szóló darabok a Nemzeti Színház műsorán. Ennél azért nagyobb léptékben gondolkodom az életről is és a színházról is."

A Nyitottak vagyunk-hoz tavaly óta olyan ismert emberek adják az arcukat, mint D. Tóth Krisztina, Tóth Gabi, Hozleiter Fanny Mosolyka, Máté Krisztina, Bihari Viktória, a Tékasztorik blog szerzője, Szüts Miklós festőművész, cégek közül pedig a LogMeIn és a Microsoft, a szervezetek közül az Amnesty International Magyarország. Videóban üzennek a Nyitottak vagyunk-at kezdeményező cégek, a Google, az espell és a Prezi vezetői, munkatársai is, itt lehet végignézni őket. A videóüzenetek közös mottója: “Nyitottnak lenni megéri. Ne hallgass az előítéletekre.”








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X