Ceaușescu irodabútora 55 ezer euróért kelt el


-A A+

Egy bukaresti árverésen 55 ezer euróért kelt el Nicolae Ceaușescu juharfából készült irodabútora - közölte az Artmark aukciós ház közleménye alapján a Mediafax hírügynökség.

A hét elején tartott aukciót - a szervező szerint - éppen a diktátor irodabútora tette az idény legnagyobb érdeklődéssel várt árverésévé. A bútor végül a kikiáltási ár öt és félszereséért talált gazdára.

Amint a legnagyobb forgalmú romániai aukciós ház saját tapasztalata alapján közölte, Romániában továbbra is nagy érdeklődés mutatkozik a kommunista diktatúra, és a Ceaușescu család relikviái iránt. A diktátor által használt Cross márkájú golyóstollkészletért 2000 eurót (614 ezer forintot), egy olyan iratért, amely Nicolae Ceaușescut az ország első vadászává nyilvánítja, 125 eurót (38 ezer forintot) fizetett a vásárló.

Az 1989 decemberében kivégzett diktátorpár ingóságainak a zömét 1999 és 2001 között értékesítette árveréseken a román állam. Egy áprilisban készített közvélemény-kutatáson a válaszadók 69 százaléka mondta azt, hogy rosszabbul él mint 1989 előtt, és 66 százaléka gondolta úgy, hogy az emberek ma is megválasztanák Ceaușescut államfőnek. Arra a kérdésre, hogy ők maguk megszavaznák-e a "Kárpátok Géniuszát" (ahogy a 1989 előtti tévéhíradók hivatkoztak a volt diktátorra), a válaszadók 46 százaléka igennel, másik 46 százaléka nemmel válaszolt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X