Érkeznek a nagyon olcsó laptopok


-A A+

Még az idén piacra kerülhetnek azok a laptopok, amelyekkel a Microsoft erősítené a windowsos számítógépek piacát. Hét-nyolcszáz lejből lehet majd jó gépeket venni.

Az idei év második felében piacra dobják a Microsoft gyártópartnerei a 199-249 dolláros laptopokat – írja a DigiTimes. Értesülései szerint a Microsoft nem csak az árszintet szeretné befolyásolni, hanem a hozzá tartozó minimum és maximum paramétereket is megszabja.

Az olcsóbb laptopok képernyője 10,1 és 15,6 col között lehet, hagyományos formában kell őket készíteni (tehát nem táblagépesíthető hibridként), nem lehet érintőképernyőjük. RAM-ból 1-4 GB lesz bennük, az 500 GB-os tárhelyet pedig a rendszert futtató 16-32 GB-os SSD-nek kell kiegészítenie.

A Windows 8.1-et futtató gépeknek legalább 5 órát kell majd kibírniuk egy feltöltéssel, mivel azonban ez szokás szerint egy laboratóriumi érték, a gyakorlatban 2-3 óráról lehet majd szó.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X